Hírek
2016. Június 02. 08:03, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Visszakapta ellopott pénztárcáját a benne lévő iratokkal
Egy 62 éves csikóstőttősi férfi tett feljelentést a rendőrségen, mert 2016. május 27-én 12 óra 40 perckor az utcán elvesztette pénztárcáját, amelyet egy mögötte haladó ismeretlen férfi felvett és eltulajdonított.
A pénztárcában voltak a sértett iratai, valamint készpénze.
A rendőrök a nyomozás eredményeként előállítottak egy 19 éves dombóvári férfit, majd gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A terhelt a cselekményt beismerte, majd vallomásában elmondta, hogy a készpénzt már elköltötte. A nyomozók a pénztárcát, a benne lévő iratokat lefoglalták, majd a sértettnek visszaadták.
Az ügyben a további eljárást a gyanúsított szabadlábon hagyása mellett a Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 03. 11:03, péntek | Helyi
Változik a zöldhulladék-szállítás Dombóváron
Dombóvár településen a zöldhulladék elszállítására a korábbi gyakorlattól eltérően 2025. januártól kéthetente kerül sor.
2025. Január 02. 08:55, csütörtök | Helyi
Szilveszteri Futás 32. alkalommal Dombóváron
A Szilveszteri Futáson rengeteg fiatal sportoló állt rajthoz és egyre többen vesznek részt az eseményen családok a legkisebbekkel együtt.
2024. December 30. 16:36, hétfő | Helyi
Búcsúztassuk tűz nélkül az óévet: tippek a tűzijátékok biztonságos használatához
A tűzijátékokkal kapcsolatos tűzmegelőzés már a vásárlásnál kezdődik, nem mindegy ugyanis, hogy hol szerezzük be a szilveszteri tűzijátékokat.
2024. December 27. 10:02, péntek | Helyi
Elfogadta a képviselő-testület Dombóvár 2025. évi rendezvénynaptárát
2025-ben kiemelt esemény lesz városunk szülöttének, Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója.