Hírek
2012. Július 28. 21:40, szombat |
Sport
Forrás: MTI Fotó: Illyés Tibor
London 2012 - Hosszú Katinka negyedik 400 m vegyesen
Hosszú Katinka a negyedik helyen végzett 400 méteres vegyesúszásban a londoni olimpián. A számot világcsúccsal nyerte a mindössze 16 éves kínai Si-ven Je (Shiwen Ye).
A 23 esztendős magyar versenyző nagyszerűen kezdett, pillangón jelentős előnyre tett szert, amiből háton ugyan valamennyit elveszített, de a táv felénél így is elsőként fordult.
Mellen ráúsztak riválisai, és vissza is csúszott a harmadik helyre, majd a gyorson látszott, hogy nem tudja megfogni az élen haladó kínai, amerikai duót, a végére pedig elfáradt, így még egy kínai ellenfele megelőzte őt.
"Az első 200-on általában nagyon jó vagyok, de muszáj is volt jönni. Mindent beleadtam, alig bírtam kimászni a medencéből, most ez ennyire volt elég - mondta az MTI-nek Hosszú Katinka. - Nem érzek csalódottságot, hiszen olimpiai döntőt eddig még soha nem úsztam, előzőleg tizenkettedik voltam, most meg negyedik, úgyhogy javuló a tendencia. Van még három számom, azokra összpontosítok most már, például a 200 pillangóra, mert a pillangó most a vegyesen is nagyon jól ment".
Eredmények:
női 400 m vegyes, olimpiai bajnok:
------------------------------
Je Si-ven (Ye Shiwen, Kína) 4:28.43 perc - világcsúcs (régi: 4:29.45 perc, Stephanie Rice (ausztrál), 2008.08.10., Peking)
2. Elizabeth Beisel (Egyesült Államok) 4:31.27
3. Li Hszüan-hszü (Li Xuanxu, Kína) 4:32.91
4. HOSSZÚ KATINKA 4:33.49
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:20, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Ferencváros-siker az örökrangadón
A címvédő és százszázalékos mérleggel éllovas Ferencváros 3-1-re győzött az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.
2024. Szeptember 18. 07:45, szerda | Sport
Szoboszlai gól Milánóban - Videó
A Liverpool 3:1 arányban győzött a Bajnokok Ligájában.
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Sport
Arne Slot elégedett Szoboszlaival, de gólokat vár tőle
Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője elégedett Szoboszlai Dominik teljesítményével, ugyanakkor gólokat vár a magyar válogatott csapatkapitányától.