Városlista
2024. október 6, vasárnap - Renáta

Hírek

2012. Január 17. 15:00, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Késik a Start-munka program Dombóvár és Tamási környékén

Késik a Start-munka program Dombóvár és Tamási környékén

Eddig nem indult el a január elejétől tervezett Start-munka program Tolna megye két hátrányos helyzetű kistérségében, ahol közel kétezer fő foglalkoztatására pályáztak önkormányzatok.

A települések vezetői kedden arról számoltak be az MTI-nek, hogy arról sem kaptak tájékoztatást, hogy mikor kezdődhet a 2012-es foglalkoztatási program.

Barkóczi József (Fidesz), a Tamási térséghez tartozó Fürged polgármestere elmondta: az önkormányzat márciusig 76 főt vonna be a programba. Mint mondta, azért sem érti a program késését, mert a tavaly októberi határidőre benyújtották a pályázatot. Hozzátette: tudomása szerint a közfoglalkoztatási bér változása miatt számolják újra a program költségeit, a program részesei a tavalyi 57 ezer forint helyett idén 71 800 forint közfoglalkoztatási bért kaphatnak. A munkaügyi kirendeltségeknek most az a feladata, hogy egyenként tárgyaljanak az önkormányzatokkal arról, hogy mely eszközöket lehet elhagyni a pályázatokból - mondta 600 fős település vezetője.

Dobos Károlyné, a dombóvári kistérséghez tartozó Gyulaj független polgármestere arról tájékoztatott, hogy idén 67 embert foglalkoztatnának a Start program keretein belül; az 1000 embert számláló településen 140 a munkanélküliek száma, a programban résztvevők egy része most önkormányzati segélyben részesül.

Széles András (Fidesz-KDNP), Tamási alpolgármestere az MTI-nek azt mondta: bízik abban, hogy február 1-től kezdődhet a foglalkoztatás. Tamásiban a tervek szerint egy önkormányzati kertészetben 75-80 munkavállalót alkalmaznak; az alpolgármester szerint a késés azért nem okoz gondot, mert a jelenlegi időjárás nem tenné lehetővé a munkavégzést.

A Tolna Megyei Kormányhivatal, amelyhez a megyei munkaügyi szerv tartozik, az MTI megkeresésére azt közölte, hogy január 22. után tud tájékoztatást adni arról, hogy miért késett a program, és mikor indulhat el.

A Start-munka mintaprogram 2011. szeptemberben közel ezer ember bevonásával indult el a tamási és a dombóvári kistérségében. Pintér Sándor belügyminiszter novemberben Tamásiban bejelentette, hogy a közfoglalkoztatásra idén országosan 132 milliárd forint áll rendelkezésre, a programba összesen 96 kistérséget vonnak be.

Az MTI információja szerint Dombóvár térségében több mint hatszáz, a tamási kistérségben pedig ezerkétszáznál több embert terveznek foglakoztatni 2012-ben.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 03. 08:48, csütörtök | Helyi

Új, 29 férőhelyes parkoló épül a dombóvári vasútállomással szemben

A kiviteli munkákra vonatkozó szerződés aláírására és a munkaterület átadására a október 2-án került sor.

2024. Október 01. 13:42, kedd | Helyi

„Fekete István nyomában” XVI. Természetismereti, életrajzi, terepi akadályverseny

A „Fekete István Emlékösvény” körülbelül 6 km-es szakaszán lebonyolításra kerülő, természetismereti és az író a környékhez kapcsolódó emlékeivel, írásaival foglalkozó vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezését várják.

2024. Szeptember 30. 10:00, hétfő | Helyi

Abszolút Világbajnok Gasparics Zoltán

Gasparics Zoltán az IBFA szövetség által Olaszországban, Pomeziaban évente megrendezett 27. Mr. & Ms. World IBFA testépítő világbajnokságon kategóriájában világbajnoki címet szerzett.

2024. Szeptember 30. 08:24, hétfő | Helyi

Sportágválasztót rendeztek Dombóváron

A sportegyesületek lelkesedése, az iskolák magas számú részvétele igazán kiváló hangulatot teremtett a város legnagyobb sporteseményén, nagy nyüzsgés volt az Újvári Kálmán Sporttelepen és a Farkas Attila Uszoda udvarán.