Hírek
2012. Április 26. 14:21, csütörtök |
Bulvár
Forrás: STOP / Új Ász
Heti egyszer fürödhet - Damu már most nem bírja
Lelkileg és fizikailag is nehezen viseli Damu Roland a bezártságot, ám igyekszik olyan életet élni, hogy ne kelljen gyógyszert szednie.
A színész csupán heti egyszer fürödhet, látogatókat pedig havonta egyszer fogadhat. Az intézetbe tegnap érkezett hozzá ügyvédje, dr. Ruttner György.
- Passzívan telik az az idő, amit bent kell tölteni, egy aktív tevékenységhez szokott embernek ez rendkívül nehéz. Reménykedünk benne, hogy minél kevesebb ideig tart és a felülvizsgálat során alapvető változás áll be, mert nem követte el ezt a cselekményt. Ártatlannak vallja magát és bízik az igazságszolgáltatásban. Nagyon nehezen telnek a bent töltött órák, azt reméli, hogy addig is dolgozni tud, akár szellemi vagy fizikai téren, hogy gyorsabban teljen az idő - kezdte a védő, aki elárulta, hogy Damu normális kapcsolatba került cellatársával.
- Olvas, beszélget a zárkatársával, egy másik fiatalemberrel van együtt, akit nem erőszakos bűncselekmény miatt ítéltek el, így nincs kitéve semmiféle atrocitásnak. Azok a szabályok vonatkoznak Rolandra, mint akik nem dolgoznak. Vagyis például heti egyszer fürödhet. Nehéz neki, de kénytelen hozzászokni. Többek között ez is arra inspirálja őt, hogy dolgozhasson, mert azzal együtt jár a fürdés is. Próbálja férfiasan viselni az egészet és minél hamarabb olyan állapotba kerülni, hogy ne kelljen gyógyszert szednie - fogalmazott dr. Ruttner, majd hozzátette: kicsi az esélye, hogy a szeretteitől elbúcsúzzon a színész.
Új Ász / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár
A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt
Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.
2024. Szeptember 24. 08:00, kedd | Bulvár
Hankó Balázs a magyar modellt ajánlja az európai versenyképességi fordulat megvalósításához
Európai versenyképességi fordulatra van szükség, a magyar modell sikeres, és jó választ adhat erre - mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Hungary Innovation Week nyitóeseményén hétfőn Budapesten.
2024. Szeptember 23. 07:52, hétfő | Bulvár
Az áradás elől menekülő vadak miatt kell lezárni a magyar főutat
Vasárnap korábban, már 17 órától lezárják az 55-ös főutat Pörböly és Baja között a dunai árhullám elől menekülő vadak miatt - közölte honlapján a rendőrség.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.