Hírek
2020. Május 11. 13:16, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Az idén is jelentős támogatásban részesülnek az önkéntes mentőszervezetek
Az idei esztendőben száztizenöt önkéntes mentőszervezet jut pályázati támogatáshoz központi forrásból.
Az erre vonatkozó döntést május 8-án hagyta jóvá a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.
Az önkéntes mentőcsoportok megalakítását és működésük szervezett kereteinek megteremtését nyolc évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre. Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelem munkáját, képesek hatékonyan, a hivatásosok irányítása mellett működni.
Az önkéntes mentőszervezetek erősítésének elsődleges célja a települések önvédelmi képességének növelése volt. A szervezetek bevonásával nő azoknak a létszáma, akik helyben vállalhatnak szerepet a károk, különös tekintettel a viharkárok felszámolásában és a helyreállítási munkálatokban. Jelenleg országosan több mint húszezer önkéntes áll beavatkozásra készen az emberek biztonsága érdekében.
A mentőszervezetekben tevékenykedők létszámának növekedésével arányosan a beavatkozások száma is emelkedett, 2019-ben már háromszáz katasztrófavédelmi műveletben vettek részt az önkéntes mentőszervezetek. A beavatkozásokhoz azonban nemcsak elhivatottságra és szakmai tudásra, hanem megfelelő felszereltségre, a kor kihívásainak megfelelő technikai eszközökre is szükség van.
A korábbi évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem 2020-ban is kiírta azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó technikai eszközök, működési költségek finanszírozására, védőruházattal való ellátásukra, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának, vizsgáztatásának támogatására nyújt lehetőséget a központi költségvetésből.
Kapcsolódó dokumentumok:
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.
2024. Szeptember 15. 16:24, vasárnap | Helyi
Felavatták Havasi János szobrát Kaposszekcsőn
Felavatták vasárnap Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságírónak egész alakos szobrát Kaposszekcsőn, ahol gyermekkorát töltötte.
2024. Szeptember 15. 08:55, vasárnap | Helyi
Mávinform: fakidőlés miatt késnek a vonatok
A Pápa-Csorna vonalon, valamint a Székesfehérvár-Komárom közötti S150-es vonatoknál késésekre kell számítani - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán vasárnap reggel.
2024. Szeptember 15. 08:53, vasárnap | Helyi
Megvannak az ötöslottó nyerőszámai
Várható főnyeremény 5,5 milliárd forint.