Városlista
2024. július 8, hétfő - Ellák

Hírek

2019. Szeptember 18. 05:00, szerda | Külföld
Forrás: mti

A nyugat-európai és romániai termékek 23 százalékánál találtak eltérést

A nyugat-európai és romániai termékek 23 százalékánál találtak eltérést

A román fogyasztóvédelmi hatóság a nyugat-európai és romániai élelmiszerek 23 százalékánál talált eltérést a termékek összetételét illetően - jelentette ki kedden Paul Anghel, a hatóság vezérigazgatója.

Az Agerpres hírügynökség által kedden idézett tisztségviselő elmondta, hogy egy európai vizsgálat keretében összesen mintegy 80 élelmiszer összetételét hasonlították össze azonos, Romániában forgalmazott termékével, és ezek között 18 esetben találtak eltérést. Kifejtette, hogy az élelmiszerek összetételében találtak különbséget, például az ízesítők nem voltak azonosak vagy teljesen hiányoztak a romániai termékből, vagy az arányuk eltért a nyugat-európaitól.

Anghel ugyanakkor hangsúlyozta, a hatóság nem kívánja és nem is tudja egyértelműen megmondani, hogy létezik-e kettős mérce a nyugat-európai és a Romániában forgalmazott termékek esetében.

A fogyasztóvédelem vezetője példákat is adott. Mint mondta a Freeway üdítő 3 százalék narancslét tartalmaz, míg Spanyolországban ez eléri a 8 százalékot, Franciaországban a 10 százalékot, Olaszországban a 20 százalékot. A Fanta üdítő Romániában 5 százalék narancsot tartalmaz, míg Spanyolországban 8 százalékot, Franciaországban 10 százalékot és Olaszországban 12 százalékot. A Milka csokoládé esetében kimutatták, hogy a romániai változat 17 százalékban tartalmaz mogyorót, a franciaországi 22 százalékban.

Romániában azt követően kezdték vizsgálni az élelmiszereket, hogy a visegrádi országok tiltakoztak az ellen, hogy a nagy nemzetközi cégek kettős mércét alkalmaznak az általuk forgalmazott élelmiszerek minőségénél.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 06. 08:25, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva a konfliktus teljes és végleges lezárását akarja

Nem fegyvernyugvást kell elérni az ukrajnai háborúban, Oroszország a konfliktus teljes és végleges lezárását akarja elérni

2024. Július 05. 07:56, péntek | Külföld

Ukrán elnök: a következő békecsúcson Oroszországnak is részt kell vennie

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy friss interjúban kijelentette, hogy a következő globális béke-csúcstalálkozón Oroszországnak is részt kell vennie.

2024. Július 04. 08:04, csütörtök | Külföld

Napközben lezárják Románia egyik legforgalmasabb tranzitútvonalát

Jövő héttől kezdődően a tervek szerint egy hónapos időtartamra napközben lezárják Románia egyik legforgalmasabb tranzitútvonalát, az Olt völgyén keresztül vezető DN7-es jelzésű főutat

2024. Július 04. 07:58, csütörtök | Külföld

A Fehér Ház tagadta, hogy Joe Biden az elnökjelölti küzdelemtől való visszalépést fontolgatja

A Fehér Ház valótlannak minősítette a Joe Biden elnökjelölti visszalépésének reális lehetőségéről szóló sajtóinformációkat szerdán.