Hírek
2016. Szeptember 09. 11:07, péntek |
Életmód
Forrás: mti
A memória működésének egy fontos elemét fedezték fel magyar kutatók
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közös kutatócsoportjának sikerült azonosítania azt az agyterületet,
amely alvás közben az emléknyomokat a rövidtávú memóriából a hosszútávú memóriába "áttöltő" hullámritmusok keletkezéséért felelős. Kutatási eredményeiket a rangos Neuron című folyóirat tette közzé - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Az azonosított agyterület a hippokampusz eddig kevésbé vizsgált, keskeny CA2 régiója. Itt keletkeznek a magyarul éleshullám-fodornak nevezhető sharp-wave ripple ritmusok - idézte a közlemény Berényi Antalt, az SZTE-MTA Lendület csoportjának vezetőjét.
A kutatók azt az agyterületet vizsgálták, amely az egyik legnehezebben gyógyítható epilepsziatípus, a rángógörcsöt és eszméletvesztést okozó rohamokkal járó, úgynevezett temporálislebeny-epilepszia kialakulásában szerepet játszik. A memóriafolyamatok szervezésében ugyancsak a hippokampusz vesz részt.
Berényi Antal munkatársaival olyan sejtcsoportokat keresett, amelyek képesek ritmusokat indítani az agyban, mivel ezek lehetnek a kiindulópontjai az epilepsziás rohamoknak.
A memóriaátvitel elfogadott modellje szerint az agyban a rövidtávú emlékezetért a hippocampus a felelős, míg a hosszútávú tárolás máshol, a homloklebeny környékén történik.
Sok agyterület egyidejű megfigyelésével a szegedi kutatók rájöttek, hogy bizonyos sejtek aktiválódását mindig az úgynevezett sharp-wave ripple ritmusok kialakulása követi, ami az emléknyomok áttöltésének a kulcseleme.
Azért fontos annak az agyterületnek az azonosítása, ahonnan ezek a speciális ritmusok kiindulnak, mert ezután célzottan lehet kísérleteket végezni - többek között - annak érdekében, hogy meggátolják vagy éppen fölerősítsék ezeket.
A közlemény szerint a további epilepsziakutatást is ösztönözheti a tanulmányban leírt megfigyelés. Fölvetődik a kérdés, hogy vajon ezeknek a nagyon ingerlékeny sejteknek mi lehet a szerepe az epilepsziaroham elindításában.
A kutatás további útvonala lehet, hogy az emberi agyat megpróbálják befolyásolni - például koponyán keresztül adott elektromos ingerekkel - annak érdekében, hogy leállítsák az epilepsziás rohamot vagy éppen elősegítsék a tanulást - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 05. 09:14, szombat | Életmód
NNGYK: több szervezet közösen hívja fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre
2024. Október 05. 08:57, szombat | Életmód
Nagy kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tárolót adtak át Győrben
A hazai összes kapacitás közel egyötödét biztosító, 8 megawatt (MW) teljesítményű, 16 megawattóra (MWh) névleges kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tárolót adtak át az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. telephelyén.
2024. Október 04. 07:46, péntek | Életmód
Kutatás: a magyar nők töredéke jár rendszeresen emlőszűrésre
2024. Október 03. 08:05, csütörtök | Életmód
Háromnapos programsorozattal ünneplik az állatokat a Fővárosi Állat- és Növénykertben
Az állatok világnapjához kapcsolódó Állatszeretet Ünnepen tematikus állomáshelyek, élménypedagógiai programok és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a Fővárosi Állat- és Növénykertben